Phoenix Fusion Tánciskola

A Phoenix Fusion Tánciskola 8 éve van jelen Hajdúnánáson. Eleinte a modern kortárs technika oktatásával, valamint esztétikus testképzéssel foglalkoztunk, majd kialakult az iskolánk végleges profija, mely a divattáncokból jól ismert hip-hop táncstílus. Természetesen a modern technikák oktatását sem hagytuk el, hisz 4 éves kortól tanulhatnak nálunk a gyerekek, 4 korcsoportban. Mini - Haladó Mini - Középhaladó Junior - Haladó Felnőtt csoport.

Iskolánk számos fellépésen, versenyen részt vett már és képviselhette Hajdúnánás városát. Az oktatás a Kéky Lajos Városi Művelődési Központ színháztermében folyik, heti 2 alkalommal.

Folyamatosan fellépünk a különböző hajdúnánási rendezvényeken, nagy szeretettel fogadjuk el az ilyen felkéréseket. Minden évben megrendezésre kerül a félévi-karácsonyi, illetve az év végi gálaműsorunk. Már szeptemberben elkezdünk készülni a decemberi gálaműsorunkra, amit idén a retro hangulat jegyében töltünk és természetesen az ünnepek jegyében is. Iskolánk nevében megjelenik a fúzió szó, ami azt jelenti, hogy a különböző stílusok keveredésével teljesen új hatást hozunk létre. Így 2016-ban a kortárs hip-hop stílust erősítjük, illetve próbáljuk a közönséggel megszerettetni.

5 éve veszünk részt olyan versenyeken, mely 3 fordulóból áll, és az utolsó forduló maga az Európa Bajnokság.

Helyezéseink:

2012: Felnőtt csoport  - III. hely

2013: Felnőtt csoport - EB. I. hely

2014: Diamond Crew (Haladó nagy csoport) A kategória - I. hely, különdíj

           Gyermek Duó : Szakál Anna - Snellenpergel Mirella: II. hely

2015: Diamond Crew (Haladó nagy csoport) A kategória EB I. hely

           Gyermek moderntánc duo:  Szakál Anna - Snellenpergel Mirella: EB 1. hely

2016:

Gyermek csoport: II. hely

Gyermek Duó : Szakál Anna - Snellenpergel Mirella: EB I. hely

Pallai Zsolt:  A kategória szóló - különdíj - I. hely

Gyermek Duó: Országos verseny : Kéki Jázmin - Dózsa Regina II. hely

Mini Duó: Bakos Mira - Prepuk Emili: II. hely

 

Dance Arena Nemzetközi Táncverseny:

Gyermek Duó : Szakál Anna - Snellenpergel Mirella: Cinderella story - I. hely

Diamond Crew (Haladó nagy csoport) III. hely

Tar Milán: II. hely (hip-hop szóló)

Gyermek Duó : Szakál Anna - Snellenpergel Mirella: Országos verseny I. hely

Területi verseny

Gyermek Duó : Szakál Anna - Snellenpergel Mirella:  I. hely

Phoenix Family - nagy formáció II. hely

Pallai Zsolt Szabolcs I. hely – különdíj

Folyamatosan várjuk a táncolni vágyókat, 4 éves kortól.

Jelentkezni: Pallai  Zsolt Szabolcs:  20/278-3182

www.phoenixf.hu

Próba: hétfő, csütörtök: 16.00-20.00

 

eseménynaptár

2016 - Május
előre nyíl
HKSZCSPSZV
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
2016 - Június
vissza nyíl előre nyíl
HKSZCSPSZV
12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930
2016 - Július
vissza nyíl előre nyíl
HKSZCSPSZV
123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
2016 - Augusztus
vissza nyíl előre nyíl
HKSZCSPSZV
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031
2016 - Szeptember
vissza nyíl előre nyíl
HKSZCSPSZV
1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930
2016 - Október
vissza nyíl előre nyíl
HKSZCSPSZV
12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31
2016 - November
vissza nyíl előre nyíl
HKSZCSPSZV
123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
282930
2016 - December
vissza nyíl előre nyíl
HKSZCSPSZV
1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031
2017 - Január
vissza nyíl előre nyíl
HKSZCSPSZV
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
2017 - Február
vissza nyíl előre nyíl
HKSZCSPSZV
12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728
2017 - Március
vissza nyíl előre nyíl
HKSZCSPSZV
12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031
2017 - Április
vissza nyíl előre nyíl
HKSZCSPSZV
12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
2017 - Május
vissza nyíl előre nyíl
HKSZCSPSZV
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031
2017 - Június
vissza nyíl előre nyíl
HKSZCSPSZV
1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930
2017 - Július
vissza nyíl előre nyíl
HKSZCSPSZV
12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31
2017 - Augusztus
vissza nyíl előre nyíl
HKSZCSPSZV
123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031
2017 - Szeptember
vissza nyíl előre nyíl
HKSZCSPSZV
123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930
2017 - Október
vissza nyíl előre nyíl
HKSZCSPSZV
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
2017 - November
vissza nyíl előre nyíl
HKSZCSPSZV
12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930
2017 - December
vissza nyíl előre nyíl
HKSZCSPSZV
123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
2018 - Január
vissza nyíl előre nyíl
HKSZCSPSZV
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031
2018 - Február
vissza nyíl előre nyíl
HKSZCSPSZV
1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728
2018 - Március
vissza nyíl előre nyíl
HKSZCSPSZV
1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031
2018 - Április
vissza nyíl előre nyíl
HKSZCSPSZV
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30
2018 - Május
vissza nyíl
HKSZCSPSZV
123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031

hirdetések

Okkal-Más-Okkal

Partnerünk az Okkal-Más-Okkal Ifjúsági Egyesület

Városdal

powered by Á.G.I.-CMS 1.17
admin