Ez a honlap a TÁMOP-3.2.3/A-11/1-2012-0072 „Hajdúnánás a kreatív kultúrák zászlóshajója” pályázat bemutatására jött létre.

 

 

 

 

 

Fotográfia

Digitális fotó 1. (12-14 évesek részére)

A csoport 2013. január 28-án tartotta az első foglalkozását, míg a zárás szeptember 24-én volt. A szakköri foglalkozásokra 14 gyerek jelentkezett, közülük 8-an fejezték be a szakkört. Csoportvezető Füz László volt. A munkáját Krasznai Emese segítette.

A pályázat kreatív szakaszában tanultak:

  1. a fotózás története, és a digitális alapismeretek
  2. Hajdúnánás változásai a fotózás megjelenésétől napjainkig
  3. fotózási alapismeretek oktatása
  4. általános ismeretek a fotózásról
  5. a digitális fotózás ismeretei
  6. a fotózáshoz, archiváláshoz szükséges szoftverek ismertetése, kezelése

A pályázat kreatív szakaszában az alábbiakkal foglalkoztak a gyerekek:

A pályázat marketing szakaszában végzett munka:

A szintetizáló alkalmak során a csoport tagjai elsőként a Keleti főcsatornánál és a Varjasi erdőben fotóztak, valamint a Tájházban. Másodjára a másik digitális fotó csoporttal közösen szerveztek kiállítást a művelődési központ előcsarnokában az addig készített fotókból.
A foglalkozás végén készült el archív- illetve a gyerekek által készített fotókból a „Múlt és jelen” című kiadvány.

Vissza a lap tetejére


 

Digitális fotó 2. (15-18 évesek részére)

A csoport 2013. január 28-án tartotta az első foglalkozását, míg a zárás szeptember 23-án volt. A szakköri foglalkozásokra 11 gyerek jelentkezett, közülük 7-en fejezték be a szakkört. Csoportvezető Füz László volt. A munkáját Krasznai Emese segítette.

A pályázat kreatív szakaszában tanultak:

A pályázat kreatív szakaszában az alábbiakkal foglalkoztak a gyerekek:

A pályázat marketing szakaszában végzett munka:

A szintetizáló alkalmak során a csoport tagjai elsőként a Tájházban gyakorolták a fotózás alapjait. Másodjára a másik digitális fotó csoporttal közösen szerveztek kiállítást a művelődési központ előcsarnokában az addig készített fotókból.
A foglalkozás végén készült el archív- illetve a gyerekek által készített fotókból a „Múlt és jelen” című kiadvány.

Vissza a lap tetejére


Foglalkozások

Digitális fotózás (12-14 év, 15-18 év)

Ismeretszerző szakasz:

 

Kreatív szakasz:

 

 

Produktív marketing szakasz:

 

Összegző alkalmak:

Vissza a lap tetejére

 

Oktatók bemutatása

Fűz LászlóDigitális fotó 12-14 év és 15-18 év:
Füz László

nyomdai fotós, offszet gépkezelő, helyszinelő, bűnügyi technikus.
Tevékenységek: a Hajdúnánási Újság fotográfusa társadalmi megbízatásként 2008-tól, több helyi, helytörténeti kiadvány fotográfusa, a Városi Könyvtár mikrofilm anyagának digitalizálása (2009)

 

Vissza a lap tetejére

Hasznos linkek

www.hajdunanas.hu
www.nanastv.hu
www.esza.hu
www.nfu.hu

Vissza a lap tetejére

Képek

Vissza a lap tetejére

Vissza a lap tetejére